Legfrissebb képek

Legfrissebb kommentek

Hozzáférés

rss  RSS hírcsatorna
Az RSS hírcsatorna kizárólag a nyilvános blogbejegyzéseket tartalmazza!

Jog: Látogató

BLOG - BEJEGYZÉS

Miután lassacskán vígan és boldogan dolgozó anyukának nevezhetem magamat, a háztartás szalad, a blog meg áll. De a jó híreket azért semmiképpen sem szeretném megtartani magamnak.

Jó hír no.1: voltunk a kardiológián, és ugyan Emma bojkottálta az EKG-t, és a szívuh alatt is hárman fogtuk le, azért sikerült megállapítani, hogy mind a három lyukacska benőtt a szívében! Emelett a genetikus kérésére megnézték a nyaki és hasi(?) ütőereket és egyik helyen sem volt értágulat, ami megint csak több mint jó hír!

Jó hír no. 2: voltunk fizión, ahol Rita elvégzett egy tesztet, ami - ha nem számoljuk azokat a feladatokat amiket nem értett meg és amiket nem akart megcsinálni - azt mutatta, hogy mozgásfejlődésben megelőzte az átlagot egy hónappal!!! Úgyhogy nem semmi kicsajszim van, nagyon büszke vagyok rá! Így fizióra már nem fogunk járni (amit nagyon reméltem is), csak félévente ellenőrzésre, illetve valószínűleg egy piciknek való izomfejlesztő tornaórára, szintén a kórházba.

Egyébként Huncutka egyre több mindent mond, és azt a pár szót amit tud, mondatba foglalja (pl. Mama is autó). Nemrég kezdte el utánozni a szavakat amiket mondunk neki, némelyiket egészen jól kimondja. Némelyiket meg nem. Viszont a mi szókincsünk is bővül, Emma egyre inkább gyártja a semmire nem hasonlító saját szavait. Így az eddigiek mellé például jött a szopé (fényképező), omi (villamos), hááh (lefeküdni) stb. Mondhatni három nyelven kommunikálunk, de azért a legegyszerűbb dolgokat meg tudjuk beszélni.

Ha minden igaz, novemberben kezdi a speckó ovit, akkor reméljük beindul kicsit jobban a beszélőkéje. Mondjuk addig még egy nagy falat le kell bontania, ugyanis a rendes ovijában egyetlen árva hangot nem ad ki, nem hogy mondana valamit. Nagyon maximum bólint, még egy "ö" sem hagyja el a száját.

Most a közeljövőben a következő a menetrendünk: hallásvizsgálat, Vombergbácsi, beszéd-beszédértés vizsgálat (erre nagyon kíváncsi vagyok!), fül-orr-gégész, és valamikor genetika, ha befutnak a DNS- és anyagcserebetegség eredmények.

Ja, és jó hír no. 3: kibújt a 15 és 16. foga, úgyhogy már csak 4 van hátra :)

img

Gullner Magdiprivát üzenet küldése 

Nagyon boldog vagyok a csupa jó hírtől!!!
Az igazat megvallva, ebben bíztam nagyon!
Szerintem Emma megfontoltan halad, mindent egy kicsit későbbre halaszt. Ez meg nem baj, hosszú az élet!
img

Rojik-Hegedüs Enikőprivát üzenet küldése 

Sziasztok, régen olvashattunk felőletek. Gondoltam rátok, abban bízva, hogy jól vagytok. Örülök, hogy így van.
Nagyon jók a képeid, szép foglalkozást választottál. Sok sikert kívánok hozzá a továbbiakban.

Szólj hozzá a témához!