Legfrissebb képek

Legfrissebb kommentek

Hozzáférés

rss  RSS hírcsatorna
Az RSS hírcsatorna kizárólag a nyilvános blogbejegyzéseket tartalmazza!

Jog: Látogató

Ha szereted az Emma blogot, és több-kevesebb rendszerességgel követed is az eseményeket, akkor miért nem leszel az Olvasónk? Ennek több előnye is van:
- a legfontosabb, hogy minden bejegyzésről azonnal emailben értesülsz, így még frissiben el tudod olvasni, és hát nem kell esetleg "potyára" benézni, hogy van-e valami friss iromány;
- látni fogod az esetleges "nem publikus" bejegyzéseket is;
- no meg aztán én is kíváncsi vagyok, hogy vajon hány ember követi figyelemmel kis életünket :)

Kedvet kaptál? Akkor először regisztrálj itt (ne félj, semmi különös és fél perc alatt megvan), utána pedig kattints az "Olvasó szeretnék lenni" gombra itt a blogon, a bal oldali menüben alul! Na gyere és kövess ha mersz! :)

BLOG - BEJEGYZÉSEK LISTÁJA

Szűrés: 2010 június

Rita, Emma fizióterapeutája, ma elérkezettnek látta az időt, hogy így, majd 15 hónaposan Huncutka járni tanuljon. A kurzus nem gyorstalpaló, elég szépen lassan is egyelőre.

A szitu a következő volt: mivel fizión Emma teljesen rám van kattanva, ezért én leültem egy gurolós székre, Emma elém állt, kis kezeivel szorította a combomat és én, mint egy élő járássegítő lassan gurultam hátrafelé, Rita meg lépegetett Emma lábaival előre (mert magától vagy berogyasztja és leül, vagy csak dől előre, majd elesik, de nem lép). A kisasszony meg csak bámult lefelé a lábaira, hogy mi a fene történik, majd néha fel Ritára, hogy hékás, Te meg mit csinálsz a lábaimmal :) Nagyon édes volt, de látszott rajta, hogy egy kínszenvedés ez neki. 3-4 lépés után megállt, letette a fejét a lábamra vagy leült, kipihenni magát. Így megtettünk kb. 3 métert, de szegény Emma annyira elfáradt, hogy hazáig sírt, majd itthon totálkárosan beájult az ágyába.

Tegnap pedig Emma először volt játszón! Mármint először jött össze minden körülmény ahhoz, hogy elengedjem a kislányomat a játszón. Eddig vagy túl meleg volt (és rövidgatyában nem szeret mászni), vagy túl hideg, vagy esett, vagy nemrég esett és vizes volt minden ésatöbbi, na szóval tegnap elengedtem, hadd menjen. Ebből az lett, hogy egy órát ücsörgött 1 db vödör és 2 lapát társaságában, és csak nézett körbe, hogy nééé egy  gyerek, néééé még egy gyerek, nééé egy gyerek cangával, néééé ez a mama, néééé ott egy fa, nééééé hogyhogy én itt ülök, nééé az a papa a padon, nééé sapka van a fejemen, néééé azt a gyereket mintha otthon már láttam volna.... Utána felállítottam, és ácsorgott egy fél órát ugyanígy. Majd feltettem a "wipkipre" (arra a rugós hintára), ott is csak nézett, de élvezte a hinta-palintát. Aztán mehetett a homokozóba, először a szélénél állt, utána végül beletettem "ennél koszosabb úgysem lesz már" alapon. Bence ekkor elkezdett ugrálni a homokozó széléről a homokozóba, Emma ezen nagyokat nevetett, majd rájött hogy ilyesmit Ő is tud, és elkezdte a kedvenc seggreülős játékát játszani. Buzgómamához híven szorgosan kattintgattam a fényképezőt, aminek az lett az eredménye, h sikerült két délibábos képet lőnöm, amin úgy tűnik, mintha Emma egyedül állna :))

Na igen, ezek az idióta űrlények tudnak valamit. Még Bence születése előtt elhatároztam (igen, ezek azok a nagy naív fogadalmak, amiket még gyerek nélkül tesz az ember), hogy nem fog sokat tévézni, és ha fog, akkor sem idióta, tipikusan teletubbies-féle szörnyűségeket néz majd, hanem szépen megrajzolt, tanulságos, erőszakmentes mesefilmeket. Ez utóbbinak is eljött az ideje, amikor Diego és Dora fan lett Bence, de előtte volt egy jó hosszú hardcore Teletubbies-korszaka.

Mert a BBC által immáron 14 éve életre keltett teletubbiek, a zöld Dipsy, a sárga Lala, a piros Po, és a lila, kissé identitászavaros Tinky-Winky (akinek férfi hangja van, de női táskája), tudnak valamit. Idiótán beszélnek, állandóan óh-óhznak, antenna van a fejükön, művirágokkal, ám igazi nyuszikkal körülvett titokzatos földalatti bunkerben laknak, undorító Tubbie-tosztot esznek,  közben néha feltűnik egy babafejű röhögő napocska (ki gondolta mekkora színészi karriert fog befutni a kiscsákó), mindent húszszor megismételnek, van egy hülye kék porszívójuk, és talán csak a narrátor ejt ki a száján értelmes mondatokat, de a gyerekek imádják! Legalábbis az enyémek. Már a második gyerekem kapja fel a fejét, ha meghallja a zenéjüket, és teljes áhitattal, lemerevedve nézi, amint valami rejtélyes lyukból könnyedén előugornak az amúgy enyhén túlsúlyos Teletubbiek.

Hát ez van. Most már legalább nem borulok ki rajta. Tudom, hogy nem a gyerek ízlésficamos, hanem kódolva van bennük, hogy a Teletubbieket szeretni kell. Nem, ezt nem az anyatejjel szívják magukba (tekintve hogy sajnos alig kaptak anyatejet), talán az egyik oltáshoz volt keverve. Vagy sokkal valószínűbb, hogy csak az én eltorzult felnőtt agyammal és sztereotípiáimmal nem tudom beleélni magam a színek forgatagába, a mozgás dinamikájába, a változatos hangeffektusokba, az ismétlés a tudás anyjába, és töretlenül értelmet akarok találni mindennek. Pedig ennek pont az az értelme, hogy kissé értelmetlen. Nekünk, felnőtteknek legalábbis.

Neeeem, nem azt szeretném bejelenteni, hogy Emma 80 centis nagylány lett, mert egyelőre még mindig 76 centis nagylány.
Viszont azt eddig is tudtuk, hogy Emma, jó hollandhoz méltóan, szereti a magaslati levegőt, amennyit cipeltette magát minden este 6 és 7 között (bár mostanában javuló tendenciát mutat ezen a téren). Most viszont még inkább megbizonyosodtunk róla, miután tegnap nekiállt lépcsőtmászni! Úgy kellett levenni a 4. lépcsőfokról - a 4. holland lépcsőfokról, ezt muszáj hozzátenni, mert a holland lépcsőfok kb. kétszerolyan magas mint a magyar, lemértem, 20 centi körül van darabja.

Na szóval Huncutka egyedül állni még nem tud, de lépcsőtmászni, azt igen! És ezennel ünnepélyesen elkezdődött a lépcsőmizéria, mert fent van rács, de lent nincs, így csukni kell a szobaajtót, viszont van egy Bence nevű, aki meg kinyit(hat)ja. Persze meg lehet neki mondani, hogy mostantól csukni kell, és akkor ember legyen a talpán, aki ki meri nyitni, csak hát... egyszer már bevezettük a csukott szobaajtó szabályt, hogy Emma ne egye meg kint a cipőket, de aztán a helyzet megoldódott egy cipősszekrénnyel, így kinyílhatott az ajtó. De nem volt olyan könnyű Bencét meggyőzni, hogy most már nyitva lehet hagyni - most meg mondjuk neki azt, hogy újra zárni kell? :)

Emma hétfőn a konz. irodában megkapta a soron következő oltásait: rózsahimlő, mumpsz, kanyaró ellen, valamint a meningococcus ellenit is. Egyiket a combjába, másikat a karjába. Volt nagy sírás :(( Az egyiktől elvileg nem lehet baja (bár a doktornéni aszonta, hogy nekünk már nem mer mondani semmi ilyet), a másiktól meg az oltás utáni 5. naptól egy héten belül lehet valamikor egy napig nyügős, sírós, hőemelkedéses, nemevős, semmisemjós hangulatban. Egyelőre minden oké, bár kicsit kiborította Őt is a megszokott menetrendből a tegnapi nagy ünnepség, és Bence mai iskolakezdése. Hiába, nehéz az élet.

Méreckedés is volt a konz. irodában, nem hízott semmit, de nem is vártam, hogy egy hét alatt hízni fog. Ellenben összement másfél centit - gondolom elmérték. Más nem nagyon történt, doktornéni hüledezett a mandulaműtéten egy sort (összefutottam 2 hete vele is a kórházban), megnézte Emma szemét, amivel gondolom minden rendben, mert nem küldött szemorvoshoz. Mást nem nagyon mondott, tekintve, hogy most Vomberg hatáskörébe tartozunk, Ő csak kvázi adminisztrál. 4 hónap múlva megyünk újra.

Tegnap nagy nap volt Emma életében is: almát evett egészben! Mármint megpucolva, gerezdben! Eddig nem mertem neki adni, mert úgy gondoltam, hogy az alma túl kemény ahhoz, hogy két alsó foggal és 0 felső foggal el tudja rágni. De sikerült!!! Nagyon-nagyon örültem neki, főleg meg látszott, hogy még élvezi is! (Banánt már kapott párszor, de mindig kicsúszott a kezéből, én meg nem is akartam rendszesen adni neki, tekintve a kakigondokat.)

Aztán Stephanie új hobbit talált magának: seggreesős játék a neve. Úgy kell játszani, hogy feláll, majd hátraveti magát, lehuppan a sejhajára, ezen nagyon jót röhög, majd felpattan és megint seggreesik. Először csak a puha kanapén játszotta, de most már a földön is.

 

Ma mondtam fizión Ritának ezt a játékot, és elsőre felhúzta a szemöldökét, de mikor mondtam, hogy direkt csinálja és tetszik neki, mondta, hogy ezt ilyen "durván" a hypotón gyerekek szokták csinálni, mint ahogy az is fontos neki, hogy néha erősen letegyük a talpát a földre, mert így kap valami stimulációt az ideg vagy az izom vagy mi, amit a hypotónia miatt egyébként kevésbé éreznek. Biztos.
Ezeket a fotókat ma készítettem a kórházban: nagy munkában Ritával.

 

Előző | 1 | 2 |